Általános elhúzás, (cső, forgástest, gömb)
Egy tetszőleges vonalat egy másik tetszőleges vonal mentén elhúzunk, így kapunk egy felületet.
![]()
A cső, a forgástest, és a gömb ugyanennek az elhúzásnak speciális esetei.

Két lépésben készíthető el ez a felület:
- Először rajzolunk egy kontúrt, majd közvetlenül utána az elhúzást.
- A kontúr poligon is lehet.
- Az elhúzás felületnek közvetlenül a kontúr, poligon után kell lennie.
- A törések mindig az útvonal megfelelő szakaszai közötti szögfelezőben állnak.
- Ha az útvonal túl élesen fordul, előfordulhat, hogy a felület saját magát keresztezi, összekuszálódik!

A felület fény felé fordulását, vagyis láthatóságát nem lehet kifordítani, mint a poligonnak. Ilyenkor a körbejárás megfordítása ikonnal kell a kontúrt megfordítani.

Ha az elhúzást visszazárjuk a kezdőpontba, akkor a felület is összezáródik, a kezdőponton is lesz szögfelező.

Ha a kontúrt zárjuk vissza és az elhúzást nem, akkor egy ikonpárral eldönthetjük, hogy az elhúzás két vége bezáródjon, vagy nyitva maradjon.

A textúrázás száliránya minden szakaszon az elhúzással párhuzamos.
Paraméterek
|
Simítás
Sötétítés |
Cső
Az elhúzásnak egy speciális esete. Egy felülettel megoldható, mivel a kontúr mindig egy kör, aminek a sugarát a paraméterek között lehet állítani. Az elhúzás egy szabadon felvehető vonal.

Paraméterek
|
Simítás Felbontás Sugár |
Forgástest
Az elhúzásnak egy speciális esete. Az általánoshoz hasonlóan két felülettel oldható meg. Első lépés egy kontúr definiálása, ami egy szabadon felvehető vonal. A második lépésben két ponttal kell meghatároznunk a forgástest tengelyét. Az elhúzás egy tengely körüli kör lesz, amit már a program automatikusan kezel.

Paraméterek
|
Simítás Felbontás |
Gömb
Az elhúzásnak egy speciális esete. Egy félkör kontúr elhúzása egy rá merőleges kör mentén, forgástestként is felfogható. Elég egyetlen pontot kijelölni, ez lesz a gömb középpontja. A sugarát a paraméterekben kell megadni.

Paraméterek
|
Simítás Felbontás Sugár |




